Skip to main content

Frissítés és downgrade

A frissítés és downgrade azt az adott licenchez kapcsolódó kiterjesztett jogot jelenti, hogy a licenc nem csak a megvásárolt alkalmazás licencelésére használható, de a megelőző és/vagy a soron következő verzió licencelésére is. A frissítési/downgrade útvonal meghatározza, hogy az alkalmazás mely verziókra frissíthető vagy downgrade-elhető, és milyen sorrendben – és továbbra is ugyanazzal a licenccel fedezhető. Az útvonal egyúttal megkönnyíti az eredeti licenc frissített példányok esetén történő nyomon követését, függetlenül attól, hogy a gyártó vagy az alkalmazás módosított-e a megnevezéseken.

A frissítési jogok általános példája az automatikus frissítési megállapodás, mely lehetővé teszi, hogy licencmegújítás nélkül az alkalmazás összes frissítésével naprakészen tartsa az alkalmazást.

A downgrade jogokat biztosító licencek rugalmasságot kínálnak, ahogy azt a következő példa is mutatja.

példa 65.

Ön 100 licencet vásárolt a 10-es alkalmazásra, mely a két korábbi verziót is tartalmazza. Ezekkel a licencekkel 100 db telepítés fedezhető, függetlenül attól, hogy azokból mennyi a 10-es, a 9-es, vagy a 8-as alkalmazásé. Ha a 9-es vagy 8-as alkalmazás bármelyik felhasználója úgy döntene, hogy frissít a 10-es alkalmazásra, ugyanazzal a licenccel továbbra is fedezve lesz.



A frissítések és downgrade-ek automatikus kezelése

A Snow License Manager teljes körű támogatást nyújt a frissítések és downgrade-ek automatikus kezeléséhez. A frissítési/downgrade jogok a szoftverfelismerési szolgáltatás keretében végzett elemzés részét képezik, és az eredmények a Snow License Manager platformon találhatók.

A számítógépesített intelligencia engedélyezéséhez gondoskodnia kell a megállapodások, licencek és alkalmazásbeállítások megfelelőségéről:

  • Frissítési jogok

    A frissítési jogok engedélyezve lehetnek a megállapodásra vagy minden egyes vásárolt licencre. A frissítési jogosultság a legmagasabb verzióra lesz alkalmazva, a megadott licenc/megállapodás által előírtak szerint.

  • Downgrade jogok

    A downgrade jogoknak az alkalmazásra, valamint minden egyes vásárolt licencre egyaránt engedélyezve kell lenniük. Opcionálisan az alkalmazásverziók hozzáadásával, illetve eltávolításával, valamint a sorrend megváltoztatásával kézileg is megadhatja a downgrade útvonalat. A kézi útvonal-definíciók felülírják a több verzió párhuzamos telepítésének jogait és a szoftverfelismerési szolgáltatás által azonosított downgrade útvonalakat.

Kiadás dátuma

Automatikus frissítést lehetővé tevő, megállapodáshoz kötött licencek esetén az alkalmazás kiadásának dátuma döntő fontosságú. A licencek lehetővé teszik, hogy Ön az alkalmazásnak az aktív szerződéses időszakban elérhető legújabb verzióját használja – a megállapodás végét követően is. Más szóval, ha egy alkalmazás új verzióját akkor adják ki, amikor Ön még aktív megállapodással rendelkezik, Ön erre a verzióra többletköltségek nélkül akkor is frissítheti majd az alkalmazását, amikor már a megállapodása lejárt.

Az egyes alkalmazások kiadási dátuma a szoftverfelismerési szolgáltatástól származik, és megjelenik a Snow License Managerben. Ez alapján az információ alapján megtekintheti, hogy van-e lehetőség a felhasználókat újabb verzióra frissíteni fizetési kötelezettség nélkül. A rendszer is használja ezt az információt a megfelelőség kiszámításakor a licencek kiosztásának optimalizálásához.